Hm végülis sosem lehet tudni, ha elnyerem a pulitzer-díjat úgy is előbb vagy utóbb az önéletrajzi könyv fogja követni. Ülök a laptop felett, Clark épp " dolgozik ", én végeztem a munkával, nem vagyok álmos és unatkozom. Valamit írnom kell úgy érzem. Aggódom Clarkért, minden este amíg haza nem jön, nem tudom álomra hajtani a fejemet. Bármilyen menőnek is hangzik, nem mindig buli egy szuperhős barátnőjének lenni. Megrázom a fejem, majd ujjaim alatt csak úgy füstölögni kezd a billentyűzet,mikor neki kezdek a történetemnek:

Édesapám tábornok, anyám pedig 10 éves koromban meghalt, így magunkra hagyott bennünket és a húgomat. Hamar fel kellett nőnöm. Apám nem hagyhatta ott a katonaságot, és esze ágában sem volt megtenni. így a húgommal bázisról bázisra éltünk, bár nem sokáig. Magán iskolába kerültünk, de én hamar kiestem belőle. Nem testvér voltam a húgomnak, hanem az anyja. Én maradtam neki, akire felnézhet, és ez hatalmas felelősség lett számomra. Bár nem mondhatnám, olyan remek példaképpé váltam. Nem voltam a legjobb tanuló, nem lettek barátaim. Egyedül az unokatestvérem volt aki tartósan lett a legjobb barátnőm, de ő Smallville-ban élt, én pedig városi lány lettem. A sok bázison töltött idő alatt, mivel katonák vettek körül gondoltam legyen valami haszna. Megtanultam megvédeni magam, eléggé jól ment már a kick-box. Sokszor mulattak a katonák úgy, hogy derbikre jártak át, amit nem messze a Kansasi bázistól tartottak. így én is teljesen a rabjává váltam. Kártyajátékokat is így profin elsajátítottam, meg persze a csalást is. Eléggé talpra esetté nevelkedtem így. A gimnáziumot nem fejeztem be, nem nagyon találtam meg a helyem a világban. Ilyen gyerekkor mellett ki találta volna meg? Bezzeg a húgom nemes bentlakásos magániskolában járhatott. Az életem gyökeresen megváltozott, mikor az unokatestvérem halálhírét kaptam. Azonnal Smallville-ba mentem. Kiakartam deríteni ki okozhatta a 15 éves barátnőm, unokatesóm halált, így nyomozásba kezdtem. Ott ismerkedtem meg a tanyasi fiú Clark Kenttel. Hát nem mondom, hogy zökkenő mentesen kezdődött a viszonyunk, és folytatódott.. és végződött. Ez egy hosszú sztori. Együtt kezdtünk el nyomozni Chloe ügyében, hisz mint kiderült legjobb barátja az unokatesómnak. Egy időre beköltözhettem hozzájuk a Kent farmra, ami elég sok kínos, és vicces jeleneteket szült. Smallville ( Clark ) ugyanis nagyon hamar kihozta belőlem a szarkasztikus, csípős humoromat a kockás tanyasi ingeivel. De ő nem hagyta magát, és ez tetszett. Amint megismertem Smallville-t az életem felfordult, semmi nem volt ugyan az. Chloe él és virul mint kiderült, meteormutánsok, újra gimibe kellett járnom apám parancsára, hogy kreditet szerezzek. Kemény egy hónapba amíg ismét gimis lehetettem megismerkedtem az újságírás örömeivel, hisz Chloe a suli újságot vezette. Egyenes utam volt így a Fáklyába. Elkezdtem élvezni az újságírás gyönyöreit, hisz a kíváncsiságom jó sztorikat is szült. Mikor vége lett az iskolai pályafutásomnak késő lett, még sem tudtam szabadulni: én a nagy városi lány a kis pórfészektől. Majd végleg oda költöztem, és rengeteg dolog történt velem, amit már számon se lehetne tartani. Veszélyes, és furcsa dolog, ami nem hagyott nyugodni, így mindenbe beleütöttem az orromat hogy a végére járjak. Pincérnő voltam a Talon nevezetű kávézóba, hisz továbbra se tudtam magammal mit kezdeni, szerelemre is találtam, legalább is azt hittem hogy szerelmes voltam. Egy gazdag, jóképű férfi, minden nő álma, hát persze, hogy én is csapdába estem. És rossz vége lett, életembe nem koppantam akkorát, mint mikor úgy döntött elhagyja a várost. Fájt, de még mennyire, viszont amibe nem halunk meg, az erősít, nem igaz ? Megesküdtem, hogy ezentúl vigyázni fogok, hogy kinek adom a szívem, vagyis tárom fel. Egy igénytelen lapnak, az Inkvizítornak kezdtem el dolgozni, mit újságíró. Azonnal megtaláltam a nekem való hivatást, annak ellenére is, hogy a helyesírásom kritikán aluli. De hé mire való a helyesírás javító ? Unokatestvéremmel Chloeval remek volt a viszonyunk, Clarkal továbbra is szívtuk egymás vérét, finoman fogalmazva. Imádom Smallvillet cukkolni, ahogy felhúzza magát, vagy vissza csap. Mindig is élveztem a mi ki szóváltásainkat. Egy idő után észre vettem, hogy túlzottan is.  Nem vettek komolyan mint újságíró, hisz olyan lapnak dolgoztam, akik híresek arról, hogy elszálljanak a hírekkel, és "földöntúli" dolgokról tudósítanak. Senki nem vette komolyan, a többi újság szóra se méltatta. Lehet mondani, hogy eléggé mélyről kezdtem. Igyekeztem minél jobb sztorikat, minél több bizonyítékkal terítékre tenni, de sajnálatos módon még ha szó szerint az életemet is kockára tettem egy sztoriért, semmit nem értem vele. Chloe viszont a Daily Planet gyakornoka lett, konkrétan a pincébe, és még is legbelül irigyeltem. Rájöttem igenis számít melyik az az újság ahol dolgozom. Új szerkesztője lett a Daily Planet-nek egy fiatal férfi, akiről el se tudtam képzelni, hogy kaphatott meg ekkora újságot. Viszont felfigyelt a cikkeimre, és megkaptam életem legjobb állás ajánlatát. Elfogadtam, és eltökéltem, hogy egyszer felfogok törni magasabb emeletekre. A magánéletem csőd lett, legalábbis úgy éreztem. A főnökömmel lett viszonyom, aminek szintén nem lett jó vége, elvagyok átkozva. Végig elnyomtam magamba a valódi érzelmeimet, amit sokáig nem akartam bevallani magamnak. A munkába temetkeztem, és az élettársam csupán a koffein lett. Ha már a szerelmi életem borzadály, akkor legalább munkámmal legyek sikeres. Majd Clark Kent is helyett kapott az újságnál, és megkaptam a velem szemben lévő asztalt. Szuperhősök törtek elő a sötétből, és felkerültem a rajongó lista élére. Tiszteltem őket, és cikkeimmel próbáltam ezt elérni az embereknél is. A Maszat fel keltette az érdeklődésemet. A cikkeimmel minden erővel a hősöket kezdtem védeni, volt akinek tetszett volt akinek nem. Eléggé ketté vállt a világ. Én mindent megteszek, és büszke vagyok azokra akik életüket áldozzák fel a mi védelmünkre.
Clark-al elmélyült a kapcsolatunk, döcögős volt az út, voltunk együtt voltunk külön. Majd megtudtam ki is ő valójában. Az a hős akiért rajongtam, és akiért mindig is kiálltam. Ő nem mondta el, én jöttem rá, vagyis láttam is mire képes, mikor megmentettem. Nem szóltam róla, hogy tudom vártam, amíg ő avat be a titkába, mikor annyira megbízik bennem. Mikor eljött ez a pillanat mindennél boldogabb lettem. Mindenkinél szerencsésebbnek éreztem magamat, de ezzel eljött az is, hogy felelősnek kezdtem érezni magamat. Úgy érezem védenem kell a titkát az életem árán is. A kapcsolatunk tovább fejlődött, mikor megkérte a kezemet, ami ( persze nálunk cseppet se ment könnyen, ahogy szegény tervezte) éltem legszebb percei voltak. Az esküvő előtt megdobbant bennem valami... mi van ha én akadályozom abba, hogy beteljesítse a végzetét. A végzetét, hogy az embereket védje, hogy egy szuperhős legyen. Nem, nem akartam ekkora felelősséget, és azt sem, hogy ilyen önző legyek. Ha egy valami nem jellemző rám az az önzőség (kivéve ha az utolsó fánkról van szó ). Szakítottam vele, hisz a világnak nagyobb szüksége van Clark Kentre, mint nekem. Legalábbis ezt próbáltam bemagyarázni magamnak. Clark ezt nem hagyta annyiban, mikor elolvastam Chloenak köszönhetően a beszédét, jöttem rá, hogy nem hátráltatom, hanem támogatom, és segítek neki. Hiába akartam ismét hozzá menni, az esküvő támadásba, és kezdődő apokalipszisbe fordult át. Itt volt az idő, hogy Clark beteljesítse a végzetét, amiért a földre küldték, hogy igazi hős legyen... maga Superman.
Azóta is próbálkozunk az esküvővel, pár év eltelt azóta, de nekem a munka, és neki is a munkái szólítják el. Viszont boldogabbak vagyunk, mint valaha, és együtt erősebben!