Egy átlagos napnak indult a mai is. Vagyis két év után már teljesen átlagosnak éreztem a dolgot. Úgy éltem, mint egy normális diáklány. Először persze fura volt, de úgy gondolta Mr. Wayne, hogy iskolába járjak, így kerültem a helyi gimnáziumba. Elintézte a papírokat, Alfred lett a gyámom, azt mondták, hogy ha kérdezik mondjam, hogy az unokája vagyok, s a szüleim meghaltak. Természetesen elfogadtam, nem lenne a legjobb azzal indítanom, hogy űrlény vagyok; Hello, Csillagfény vagyok, Tamaranból. Azt se tudnék mi az a Tamaran, meg hülyének néznének. Kaptam egy sima emberi nevet, csak otthon hívtak Csillagnak. Az iskolában Claire Walkerként ismertek. Meg is kaptam, hogy biztos Walker a texasi kopóhoz van közöm, nem tudtam ki az, első dolgom az volt, hogy utána nézzek. Vicces szakállas ember, verekszik a gonosz emberekkel, annyira nem is volt borzalmas. Ennek már két éve, azóta sikerült remekül felzárkóznom, a többiekhez, főleg öltözködés terén. Én lettem a legjobban öltözködő lány, a méhkirálynő, mindenki velem akart lógni, én mégis Tim mellett voltam. Egy házban laktunk, hozzá kötődtem a legjobban, aztán minden megváltozott, kerülni kezdett, én megy egyedül éreztem magam. Persze a népszerűségnek örültem, szerettem a felhajtást, ki ne szeretné? Főleg a gimiben. Akkor sem értettem a fiú viselkedését, hiszen jól megvoltunk. Olyanok, mint a testvérek. Úgy éreztem mintha lenne egy öcsém, aki mindig mellettem van, én pedig mellette. Viszont egy-két hónapja megváltozott. Ha a szobájába akartam lépni rendszerint zárva találtam, ha kopogtam csak egy kurta választ kaptam, hogy ne zavarjam. Alfred se tudta megmondani, hogy mi van vele, se Mr. Wayne. Én is tehetetlen voltam. - Hé Cassie, Timet nem láttad ma? – kérdeztem kíváncsian a szőke lányt aki előttem ült. Már a második órának is vége volt, és történelem kezdődött volna, de még nem jött be, és aggódtam miatta. - Nem Claire, nem, első órám vele közös, viszont nem jött be, lehet beteg lett, s nem szólt neked. –mosolygott rám kedvesen. - Lehetséges. Köszönöm szépen. – benyúltam a táskámba, hogy felhívjam, egészen addig tartottam a fülemhez a készüléket amíg élesen nem sípolt. Megismételtem még kétszer a hívást, viszont semmi választ nem kaptam. Halk sóhajjal tettem vissza a helyére. Nem értettem mi történik vele, mintha kicserélték volna, lehet csak én vettem észre egyedül? A többiek pedig betudták gimis dolognak? Akkor is beszélni kellett volna vele, főleg Bruce Wayne-nek, elviekben ő a pótapukája, akkor nem figyelnie kéne rá? Értem én a város megvédését is, de kötelezettségei vannak, s a kötelezettsége éppenséggel nincs iskolában , azt megtudom, hogy nem vele van, mert tegnaptól nincs itthon Batman, üzleti útra ment. Mosolyogva néztem a belépő fiúra, de hamar lehervadt az arcomról, amikor megláttam, hogy néz ki. Mint aki nem aludt legalább egy hete, a szemei alatt sötét karikák húzódtak, a tekintete ürességet árasztott, mintha valami beszippantotta volna a lelkét is. - Tim! Örülök, hogy itt vagy. – húzódtam a másik székre. Talán leül mellém, mint szokott. Később is ráérek megkérdezni, hogy mi történt vele, még a végén megbántanám, s elmenne.
Hello, Darling! You can call me Tim Drake-Wayne
×× postok : 20 ×× hírnév : 0 ×× csatlakozás : 2015. May. 15. ×× kereslek : Stephanie Brown aka Spoiler ×× tartózkodási hely : Gotham City ×× foglalkozás : diák és önjelölt hős ×× beállítottság : Jó ×× :
#2••Re: Tim xx Starfire Szomb. Aug. 01, 2015 4:15 am
Nogitsune!Tim & Csillag
A z ágyában fekszik, álmában beszél. - Ne, ne, ne, ne! Ne engedd be őket! Kérlek, ne engedd be őket! - Motyogja ijedten, majd magához tér, de az öltözőszekrényben van, nem pedig az ágyában. - Ne, ne, ne, ne! - Mondja magát biztatva, kétségbeesetten ütlegeli az ajtót míg ki nem tör a szűk helyről és a sötét iskolai folyosón nem találja magát. Sötét van, valamiért, maga sem tudja miért az iskolában van. Mezítláb lépked a folyosón, amikor megpillant egy nyitott ajtót. Óvatosan közelít a tanterem felé, hogy végül benézzen oda. A terem közepén az autó, a családi autó áll és lángol. Amikor pedig hozzá akar érni, kinyitni az ajtót hogy segítsen a bent rekedteknek... hirtelen kinyúlik felé és elkapja a kezét a volánnál ülő apja. A lángok magasra csapnak, szinte kirobbannak az autóból.
Felébred, zihál, Csillagfény pedig mellette van az ágyban. - Jól vagy? Tim? - Kérdi a vörös hajú lány az ágyban felülve. - Igen, csak álom volt Csillag. Furcsa. Olyan volt, mint egy álom az álomban. - - Egy rémálom? - Kérdi a lány a takarót szorongatva. - Igen. - Csillag Tim karját simogatja, próbálja nyugtatni. Ám a fiú megrezzen, mint aki ismét álomból ébred fel. - Várjunk csak, Csillagfény! Mit keresel te itt? - A lány már épp válaszolna, amikor ajtónyikorgás hallatszik és a szobaajtó magától félig kinyílik. - Várj! Tim, hová mész? - Kérdi és hangjában félelem csendül. - Becsukom az ajtót. - Tim lassan feláll, de Csillag a karjába kapaszkodik. - Feküdjünk vissza! - Nyafog remélve, hogy visszatarthatja a fiút. - Nem, nem, be kellene csuknom. - Jön a válasz, és a fiú finoman lefejti az apró ujjakat a karjáról. - Ne aggódj miatta! - Próbál taktikát váltani a lány, mikor látja nem ért célt. - És, ha bejön valaki? - Mondja ki a fiú az első, számára logikusnak tetsző érvet; ami az eszébe jut abban a pillanatban és reméli meggyőzi a testvérét is. - Kicsoda? - Kérdez vissza reflexből Csillagfény, de Tim céltudatosan indul el kifelé. - Feküdjünk vissza Tim! - A lány egyre jobban ijedtnek tűnik, mintha érezné valami rossz közeleg. - Nem. Mi van, ha bejutnak? - Fonja tovább a fiú a beszélgetés fonalát. - Ki jut be? - Csillag ettől azonban nem hogy megnyugszik, inkább még jobban félni kezd. Tim már majdnem az ajtónál van, amikor a lány könyörgőre fogja a dolgot. - Tim, ne foglalkozz vele, kérlek! - A fiú megáll az ajtóban, nem fordul hátra csak picit oldalra fordítja a fejét, figyel a lányra, mintha el is gondolkodna egy pillanatra. - Tim gyere vissza aludni! - A fiú remegő kézzel nyúl a kilincsért. - Tim, kérlek! - Tim kinyitja az ajtót. - Ne, Tim, ne! - A lány kétségbeesetten kiabál utána, már szinte kicsordul a könnye is. - Ne menj be oda, kérlek, ne! Kérlek, Tim, ne! - Azonban a fiú szélesre tárja és belép az ajtón, nem hallgatva a lányra. Az ajtón túl egy erdő várja, melynek közepén ismét csak ott áll a családi autó a benne ülőkkel.
Hirtelen reflektorok villannak fel, mintha a focipálya közepén lenne az egész és bizarr egyveleget képez a fiú elméjében. - Jól van. Ez csak egy álom. Ez csak egy álom, verd ki a fejedből, Tim! Csak álmodsz, oké? Ébredj fel, Tim! Ébredj fel, Tim! ÉBREDJ FEL! - Üvölti önmagának kétségbeesetten, miközben a fejére szorítja mindkét kezét. Végül hirtelen felébred, mert Alfred, a komornyik szól be a szobájába, hogy el fog késni. Kapkodva készülődik össze, még az uzsonnáját is otthon felejti kis híján. Motorra pattanva érkezik meg Csillaggal a középiskolába, aztán pedig bár elkésik, a tanár előtt sikerül beérnie így végigülheti az első óráját is. Délután hazafelé nem siet már, beszélgetnek. - Fel tudtál ébredni?- Tudakolja, hirtelen közbevágva a lány. - Nem, tök rémisztő volt. Hallottál már az alvási bénulásról? - Kérdi a másiktól. - Nem, akarjak? - Kérdi a lány érezve, hogy ez valami nem kellemes dolog lehet. - Álmodtad már, hogy majdnem felébredsz, de nem tudsz mozogni vagy beszélni? - Tesz a fiú egy bizonytalan kísérletet arra, hogy megmagyarázza a lánynak is a dolgot. - Igen, volt már ilyen. - Ismeri el amaz. - A REM alvásfázisban a test gyakorlatilag lebénul. Izomatóniának hívják. Ha elkezdesz futni álmodban, igazából nem futsz az ágyadban. - - Vágom. - Mondja a lány, hiszen néha ő is tapasztalt már ilyesfélét. - De néha a tudatod előbb felébred, mint a tested. Ekkor tudatában vagy annak, hogy a tested lebénult. - Mondja Tim, de Csillagfény közbevág. - És ez a rémisztő része. - Mondja ki az első dolgot a lány, ami az eszébe jut. - Az álmod rémálommá válik. Úgy érzed, hogy zuhansz; hogy megfojtanak, vagy az én esetemben hogy fákkal teli erdőben állok, ahol épp meghal a családom újra és újra én pedig nem tudok segíteni rajtuk. - - Szerinted jelent valamit? - Kérdezi a lány. - Mi van, ha még mindig kihat rám, amit akkor este történt? - Veti fel a fiú, de igazából ötlete sincsen; hogy pontosan mi is történik vele. - Poszttraumás stressz? - Találgat a lány, de igazából fogalma sincsen, hogy mi történik a fiúval. Viszont szeretne neki segíteni valahogyan. - Valami olyasmi. - Lassan hazaérkeznek. - Tudod mi a legijesztőbb? Nem tudom, ezt álmodom-e? - Mondja a fiú a zárásul.
Aztán pedig üvöltözve ébred fel, miközben a szomszéd szobából hozzá átrohanó Csillagfény nyugtatgatja, félelmében azonban továbbra is ordít és a lány karjaiba kapaszkodik. Jó időbe telik, mire megnyugszik teljesen. Innentől kezdve azonban a dolgok drasztikus fordulatot vesznek. Egyre gyakrabban gyötri pánikroham, ájulás a fiút; aki amikor pedig épp önmaga különös vonzalmat mutat a kutatás iránt. Valamit veszettül keres, kutat ám mégsem találja; de érzi nem adhatja fel, mert a felismerés kapujában áll ám mégsem látja a fától az erdőt. Pedig minden olyan szépen alakult. Csillagfény hozzájuk költözött, a hatalmas Wayne kastélyba és még iskolába is beiratkozott. Igaz, hogy ehhez némi névváltoztatást kellett eszközölni a feltűnőség kerülése érdekében, de Tim és Bruce kifejezetten jó fedősztorit alkotott a lánynak: Alfred unokája, aki eddig vidéken élt; mivel meghaltak a szülei így az öreg magához vette. Ez volt Claire Walker története. A lányé, aki sosem létezett és mégis.
Tim nem győzte csodálni, hogy milyen jól beilleszkedett az iskolába, mennyire népszerű lett vagy hogy barátokat szerzett a lány. Úgy tűnt, hogy bár még mindig csak barátok mégis egyre közelebb kerültek egymáshoz, kimondatlanul is megvolt köztük a kapocs, a kémia. A fiú csak azért nem rondított bele és kért a lánytól randit, mert félt a visszautasítástól. Elvégre Csillag kész méhkirálynővé avanzsálódott időközben, teljesen kikupálódva és bizony könnyedén csavarta bármelyik fiút az ujja köré az iskolában. Szinte a tenyeréből ettek, és Timnek fogalma sem volt, hogy hányadán is állnak ők ketten éppen. Így hallgatott és messziről csodálta a lányt, akibe igencsak belehabarodott mostanra. Nem emlékezett, hogy mikor történt a dolog: a hotdog árusnál, ahol megtört a jég vagy a korcsolyázáskor, esetleg valamelyik házimozizás során vagy amikor a vihar miatt átment hozzá a lány és nála aludt?! A végeredmény ugyanaz lett, úgyhogy talán mindegy is igazából. Amúgy is folyton együtt lógtak, kevés - többnyire csajos - dolog volt az, amit nem együtt műveltek.
De a felfedezés, amit Tim tett egy szép napon mindent megváltoztatott. Véletlenül akadt a kezébe az ősöreg kötet, melyből gyanútlanul megidézte a szellemet. Először rá sem eszmélt arra, hogy mi történik vele. A szellem pedig türelmesen kivárta az idejét, míg időről időre átvehette a fiú teste felett az irányítást és rombolhatott kedvére. Még, mielőtt bárki is rájöhetett volna, Tim fedezte fel Bruce kameráinak segítségével, hogy nagy a baj és ez bizony nem mezei alvajárás lesz. Onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Megszállottan kezdte keresni a mitológiai témájú könyvekben a Nogitsunét... a Void Kitsunét, aki maga a sötétség, a káosz és a pusztítás. Ám úgy tűnt minden hiába való, lehetetlen elpusztítani. Tim érezte, ahogy lassan belé eszi magát a szellem... aki folyamatosan duruzsolt a fiúnak és szépen lassan erőt merített a kétségbeeséséből, a nyomorából, a félelmeiből. Minden érzést, amit a fiú érzett, a maga hasznára fordította mindet.
Tim pedig tette, amit helyesnek érzett: kerülni kezdett mindenkit, megpróbálva ellökni magától a szeretteit abban a reményben, hogy megóvhatja így őket. A szobájába zárkózott, sokszor kulcsra is és igyekezett kurta, rövid válaszokkal elzavarni mindazokat, akik mégis a szobájába próbálnának bekéreckedni vagy csak őrá kíváncsiak. Újabban pedig, mióta nappal is rátörtek a furcsa rohamok már iskolába se hajlandó járni. Ki sem mozdul a szobájából, ételt is csak akkor vesz magához, ha nincs senki az ajtaja előtt és ki tud slisszolni... vagy Alfred volt olyan bölcs és előrelátó, hogy összekészített számára is valamit majd az ajtaja előtt hagyta remélve, hogy Tim eszik valamit végre.
Bármennyire is fájt, igyekezett a lányt ignorálni, a telefonhívásait és az SMSeit válasz nélkül hagyta remélve, hogy megutálja annyira érte, hogy szóba se akar vele állni többet. ~Akkor talán túlélheti.~ Gondolta elkeseredetten. Csakhogy a Nogitsunénak egészen más tervei voltak az eperszőke hajzuhatag tulajdonosával. A szellem imádta a játékokat, különösen a találós kérdéseket. És a játékot, amit Csillagfény megszerzéséért kell játsszon Timmel különösen élvezte. Trófeaként tekintett rá, hiszen csak a maga sötét, beteges módján volt képes érezni... de érzett, egyáltalán nem volt közömbös az űrből érkezett idegen iránt. Sőt, mondhatni hajszálpontosan ugyanazt érezte Csillag iránt mint Tim csak másként, más módon. És emiatt rendkívül ragaszkodóvá vált. Követte a lányt nem egyszer bárhová is menjen. Kifigyelte, megfigyelte és ha olyannal látta, aki nem volt kedvére, hát annyi volt az illetőnek mert kegyetlenül levadászta és végzett vele. Amikor elérkezett az idő, és teljesen birtokba tudta venni a fiú testét, útnak indult... a lányért. Meg akarta szerezni, a királynőjévé tenni. Hiszen több mint ezer esztendős volt már, és bár sosem vallaná be roppant magányos is. Egy idő után még a hatalom, a káosz okozás is unalmas lehet, ha az embernek nincsen kivel megosztania mindezt.
A szünetben lépett oda a lányhoz, amikor kettesben voltak az üres osztályteremben. Tudta, hogy örülni fog a lány neki, ám miután meglátta mégis lehervadt a mosolya. A Nogitusne pedig kíváncsi lett, hogy vajon mit gondolhat most róla. Bele akart mászni a lány fejébe is, tudni minden gondolatát, kiismerni teljesen. Lassan sétált hát oda hozzá, miközben a könyvespolc mellet elhaladva egy-két kötetet leborogatott onnan, mintha csak valami csínytevő vásott kölyök lenne... vagy egy öntörvényű macska. Ki tudja. Megállt a lány előtt, majd arcára rókavigyor csúszott ami igazából vicsornak is beillett volna, ha valaki nem ismerné talán nem tűnne fel a differencia ám Csillagfény félő volt, hogy felismeri valami megváltozott. Éppen ezért elnyomta magában a késztetést, hogy vigyorogjon legfeljebb azon a szolid, ravaszkás módon tette később, amivel tudta elnyerheti a lány bizalmát.
Tim minden emlékébe, minden félelmébe és vágyába belelátott a fejében. Pontosan tudta, hogy mennyire odáig van a lányért és hogy mennyire szeretné, hogy több lenne kettejük között mint puszta barátság vagy testvéri kapcsolat. Hát megmutatja neki, ennyit igazán megtehet érte, ha már úgyis a testét örökre uralni kívánja. Régóta nem volt fizikai teste és nagyon is jóképűnek találta Timet, olyasvalakinek, aki könnyedén képes megtéveszteni és befolyásolni másokat. Neki pedig éppen ez kellett. Mindent meg akart szerezni, ami az övé volt... a Wayne örökséget, a helyét a Titánok között és a lányt is, akiért mindennél jobban odavan. Egészen a megszállottjává vált a lánynak és nehezére esett visszafognia magát. De muszáj volt a kezdetek kezdetén még hamis illúzióba ringatnia a kicsikét. Csak addig, amíg elcsalhatja magával. És erre is volt egy terve.
- Csi-Claire! - Korrigálja magát, hátha valaki hallgatózna éppen. Ráadásul ettől lesz hiteles az egész előadás. - Segítened kell! Én... én nem érzem túl jól magam. - Látványosan szaggatottan veszi a levegőt, mintha pánikrohama volna megint. - Azt... én azt hittem, hogy már jól vagyok... de... de mégsem... ugye... ugye hazakísérsz? - Huppan le a lány mellett lévő székre és látványosan harmatgyengének tettei magát és világfájdalmas képet vág, ami nem is áll annyira távol tőle. Reméli a lány besétál a csapdába és a szívére hallgatva egyből segítségére siet, ő pedig learathatja a babérokat végül Timnek bebizonyítva, hogy nélküle semmire se menne. ~Micsoda játék lesz ebből?!~
A hozzászólást Tim Drake-Wayne összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 23, 2015 4:46 pm-kor.
Hello, Darling! You can call me Starfire
×× postok : 63 ×× hírnév : 0 ×× csatlakozás : 2015. May. 15. ×× tartózkodási hely : Föld ×× foglalkozás : Hős ×× beállítottság : Jó ×× :
#3••Re: Tim xx Starfire Szer. Szept. 09, 2015 5:47 pm
Tim nagyon furán viselkedett, egyáltalán nem tetszett amit leművelt a könyvekkel. Mit akar ezzel elérni? Figyeljek esetleg rá, hiszen mindig rá fókuszálok, ő nekem a legfontosabb. Erre most olyan, mint egy rossz kisgyerek. Ne értem mi ez a hirtelen változás nála. Talán most sikerül majd rájönnöm erre az egészre, mert nekem ez nem tetszik. Lehet, hogy Bruce és Alfred betudja ezt valami gimis hülyeségnek, de tudom, hogy e mögött sokkal több van, mint ami látszik. Ha belegebedek is, kiderítem, helyre hozom, hogy újra a régi páros legyünk, Tim és Claire az iskola szuper okos és menő gyermekei. - Minden rendben? – néztem rá aggódva, sápadt még mindig, egyre rosszabb lesz..tegnapelőtt még nem volt ennyire. Felálltam, s ahogy anyukámtól tanultam homlokon pusziltam. - Azt hiszem lázas is vagy egy kicsit, tényleg jobb lesz, ha hazamegyünk. Nem tudom mivel jöttél, de szeretném, ha én vezetnék, te ilyen állapotban nem ülhetsz a volán mögé. – pillantottam rá szigorúan. Haza kell vinnem ez már biztos, itt nem hagyhatom, és a lógás sem érdekel, érte bármit megtettem volna, akár az életemet is kockáztatnám érte. Ő is megtenné, nagyon jól tudom. Halk sóhajjal kísértem ki a kocsihoz, ellentmondást nem tűrve nyomtam be az anyósülésre, s a biztonsági övet is becsatoltam rajta, biztos, ami biztos alapon. Bepattantam az ülésre és gyorsan hazavezettem. A villában nem volt senki így kérdése nélkül tudtam bevinni az ágyába. - maradj itt, mindjárt hozok neked valami meleg teát, és egy kis ennivalót is. – pusziltam meg megint a homlokán, majd betakargattam. Lesiettem a konyhába, nem vacakoltam azzal, hogy a vízforralóba tegyem a vizet, bögrébe töltöttem és a képességemnek hála sikerült azonnal forróvá tenni, egy tálcára raktam, s arra pakoltam pár különböző ízesítésű filtert, majd mézet, citromot is tettem rá, végül egy kis kekszet. Gyorsan siettem fel, ám a szobája ajtaja nyitva volt, pedig tisztán emlékszem rá, hogy bezártam. - Tim! Merre vagy? – tettem le a tálcát a szekrényre. - Tim! Ne játszadozz velem, beteg vagy, nem kéne ilyeneket csinálnod.. – sétáltam a fürdő ajtóhoz, s benyitottam,de ott sem volt, kezdett rajtam eluralkodni a pánik, és a félelem. Félve mentem ki a szobájából, hogy megkeressem.
