Nanda Parbat - a Démonok feje előtt

#1•• Nanda Parbat - a Démonok feje előtt Vas. Május 31, 2015 3:44 pm

to Ra's al Ghul

Megkönnyebbültem sóhajtok fel, mikor a maszk elkezd működni és a már régóta kínzó fájdalom pillanatok alatt múlik el. Soha nem panaszkodtam azért, ami velem történt, egyszer sem. Elfogadtam, mint minden mást. Azonban az, hogy most már a fájdalmat sem kell éreznem a nap minden percében, csak még inkább megörvendeztet. Nagyon sokat fejlődtem már mióta itt vagyok, igen hálás vagyok azért, ami velem történt. Kihoztak onnét, alászálltak a pokolba és felemeltek, először járhattam a felszínen, most pedig Talia apja, a mesterem szolgálatában vagyok az Árnyak Ligájában. Könnyen azonosultam mindazzal, amit ez a hely és a szervezet képvisel, mintha…mindig is itt lett volna a helyem.
Máshogy harcolok, mint itt a legtöbben. Én … sokkal brutálisabb vagyok. Bírom az ütéseket, szinte védekeznem sem kell, mert az első ütésem végezhet az ellenségemmel. Ha kell csontot török, zúzok és pusztítok… és pont ezért vagyok itt az egyik legjobb. Most azonban nem tudom eldönteni, hogy mégis mi az oka annak, amiért a Démonok feje hívat engem. Már a hír is meglepett, de ahogy végiglépdelek a folyosón , hogy a mester elé járuljak, csak az jár a fejemben, hogy mégis mi lehet ennek az oka. Ritkán hívat magához, néha úgy érzem, hogy… nem örül az ittlétemnek. Amit azért nem értek, mert mindent megteszek, amit mond.
Pár pillanatra megtorpanok az ajtó előtt, majd megvárom míg azt teljesen kitárul és akkor lépek be a terembe. A hely szívébe amit most az otthonomnak hívok. Megfontolt, kimért léptekkel teszem meg a távolságot Ra’s al Ghul székéig, majd ott tisztes távolban megállva ereszkedem fél térdre. – Mester! – közben végig a földet nézem. – Látni akartál. – Talia szerint nincs félnivalóm, de… én tudom, hogy miként néz rám az apja. Most akarna kiközösíteni? Vagy talán… feladata van számomra? Én vagyok a legmegfelelőbb ember, hogy teljesítsem az akaratát. Mindent megtettem, amit eddig mondott, zokszó nélkül.

Szavak száma || megjegyzés || Valami by valaki || ©

#2•• Re: Nanda Parbat - a Démonok feje előtt Hétf. Jún. 01, 2015 4:49 pm

Ra's al Ghul to Bane

Még mindig tisztán előttem van annak a kis lánynak sorscsapások által megtépázott arca, akit egy hűséges végrehajtóm hozott elém valamely a közel-keleti önkényúr államából, majd pedig azt állította magáról jövevény, hogy a tudomásom nélkül született gyermekem. Bármilyen meglepő is a történet, mégis számomra szinte azonnal letagadhatatlannak bizonyult a feloldhatatlan vérségi kapocs köztünk, amint megláttam benne saját és emlékezettemben mélyen eltemetett csodálatos édesanyja vonásait. Immár világossá vált, hogy a saját utódom, újabb örökösöm áll előttem. Hosszú idő után először éreztem magam tehetetlennek, hiszen sem a szeretőm, sem kis híján Talia életét nem tudtam megmenteni...
Azonban volt egy ember, ki képes volt végrehajtani azt, amiben én elbuktam, és visszaadta a lányomnak a szabadságát, amit többek közt hála nekem veszített el fogantatása pillanatában. Talán csak bűntudatom enyhítése, talán más okok miatt is, alászálltam abba a névtelen pokolba, hova ama távoli vidék nem kívánatos elemeit szokták behajítani, mint egy kidobott kutyát, hogy felemeljem onnan a gyermekem végtelen szeretettének egyetlen célpontjaként szolgáló férfit. Sajnos túl későn láttam már csak meg, ki is ez az érte összetört személy, akinek újra összerakása után a saját küldetésemet készültem átadni Talia oldalán. Egy szörnyeget, egy gyilkológép, annak a sötétségnek a szülötte, mitől mindig is óvni próbáltam a világot. Mégis évekig hagytam, hogy azzá az egész ligára veszélyes alakká váljon, akivé mára az oldalamon és iránymutatásom mellett lett. A még mindig oly fiatal és tapasztalatlan lányom pedig eme átokfajzat szavait egyre csak úgy szívja magába, mint még az újszülöttek az édesanyjuk tejet. Mit tehetnék? Számüzem vagy végezzek vele esetleg, és így taszítsam el végleg magamtól az utódomat, bizonyítva számára saját kegyetlenségemet? Sokáig halogattam a kérdést, de eljött a nap, amikor végre döntenem kell. A döntésem pedig megszületett.

Feltárul a félhomályban úszó és magányos terem egyetlen be-, illetve kijárata és tisztelettudóan belép két megbízható szolgálóm karja között egy közel két méter magas, másnak talán tekintélyt parancsoló monstrum. Bane az, személyesen. Az általam elfoglalt trónos elé járul, majd térdrerogyva fejét a térdemmel egy magasságba ereszti, miközben én mély levegőt veszek és várom, hogy a helyiség kívüli zaj teljesen elcsendesedjen.
– Igen, látni kívántalak! Kérdezni kívánok tőled valami fontosat! – intek kezemmel félreérthetetlenül jelezve, hogy most már felállhat – Se te, se pedig Talia sohasem beszéltek a felvilági pokolról, ahol mindketten felnőttetek, én pedig sohasem feszegettem ezt a kérdést, de mindig is érdekelt a válasz. Azonban ma eljött az a pillanat, amikor megkapom eme választ. Mond meg most őszintén, milyen volt a sötét, a reménytelenség, a bűn, amikben életed minden napján keltél és feküdtél, ettél és ittál, születtél és meg kellett volna halnod? És mond meg azt is, mivé letettek odalent, ti mély szülöttei?

to Ra's al Ghul

Soha nem reménykedtem abban feleslegesen, hogy kijutok a börtönömből. Már az okát sem tudom annak, hogy miért vagyok ott. A szüleim bűnei miatt, elvégre ott születtem, de már nem emlékszem egyikük arcára sem, ahogy a bűneik is homályba merültek odalent a sötétben. Csalók,hazugok, tolvajok és gyilkosok közt éltem hosszú éveken keresztül, nem engedtem, hogy a remény mérgezze a szívemet, hogy aztán a döntő pillanatban végezhessen velem. Láttam a fényt, de nem vágytam úgy rá, mint a többiek. Nem másztam fel, nem reménykedtem feleslegesen és nem érdekeltek az okok. Megtanultam odalent élni, vártam az ítélkezést, és végült teljesen más talált rám.
Összehúzom a szemöldökömet mikor meghallom a szavait. Kérdezni valami fontosat? Mégis mit? Nem sokat mesélhetek neki a világról, elvégre csak nem régóta élek benne, lettem a részese, egészen eddig valahol máshol éltem, egy olyan helyen, ahol a civilizáció nem talált az emberre, ahol ott hagytak minket megrohadni, attól függetlenül, hogy valóban bűnösök voltunk-e, vagy csak valaki azt akarta, hogy azok legyünk. Mikor int nekem felállok és magam mögött kulcsolom össze a kezemet. Felesleges közbeszólnom, hogy mit szeretne tőlem tudni, elfogja mondani és amúgy is, kevés ember vetemedne arra, hogy belevágjon Ra’s al Ghul szavaiba. – A pokol érdekli, mester? – pillantok fel rá, ahogy lassan ejtem ki a szavakat. – Ott születtem, nőttem fel és éltem éveken keresztül, akárcsak Talia. Hozzászoktam a reménytelenséghez, a fény vakított, és megküzdöttem minden nap az örökkévalósággal, amit az a hely ígért nekem. – az örökké tartó fogsággal és szenvedéssel. Sokan haltak ott bele abba, hogy reménykedtek. A remény a titka az igazi szenvedésnek, az táplálja az emberben a tüzet, és végül a reményekben való csalódás az, ami eloltja. – Mivé lehettünk volna? Azok voltunk, akiknek lennünk kellett, hogy túléljünk. A reménytelenség nevelt fel minket és a fájdalom volt a tanítómesterünk. Azt tettük, amit tennünk kellett. Túléltünk. – és végül én ki is jutottam onnét. Talia kimászott, majd alászállt a mélybe Ra’s al Ghul, és kiemelt onnan. Ki a mocsokból, fel a felszínre. Célt adott, egy küldetést, mellyel könnyen azonosulni tudtam.

Szavak száma || megjegyzés || Valami by valaki || ©

#4•• Re: Nanda Parbat - a Démonok feje előtt Hétf. Jún. 08, 2015 7:54 pm

Ra's al Ghul to Bane

A csontokig ható tekintetemmel lassan és alaposan végig mérem, reményeim szerint, immár utoljára a sötét, halálos és romlott alakot, miközben ókori nagy filozófus szerzők műveiben is akár beleillő választ intéz hozzám. A beszélgetést megszakító néhány másodperces néma szünet leteltét követően tiszteletparancsolóan felemelkedek bársony trónusomból, miközben arcomra szándékosan gondterheltség jegyeit erőltetem. Lépek, lépek, lépek, majd a negyedik lépés után alig másfél méterre Banetől látszólag élő szoborként megdermedek. Nézőközönség nélkül, most szemtől szemben állok vele először közös múltunk során.
– Meg fogok halni – kezdek bele feldúlt hangnemben eltervezett szövegembe – Nem ma, és nem is holnap, de nem túl sokára igen! Egész életemben a halál elől próbáltam menekülni, hol több, hol kevesebb szenvedés árán. Igen, hosszú évszázadokon keresztül sikeres volt az a csodálatos mutatvány, amit a világ és az istenek törvényeivel szemben műveltem, azonban az anyatermészet veszedelmes és legyőzhetetlen csapdája lassan körülöttem is közrezár. Az emberiség feletti őrségem-gyámságom hamarosan végett fog érni valahol, valahogy. Nem tudom többé elkerülni az elkerülhetetlen eljövetelét.
Felderengenek bennem általam réges-régen elfelejtett korok rég elfelejtet emlékei. Az út, amely már mögöttem áll, fájdalommal és keserűséggel telített volt, de néha boldogság is keresztezte azt, ha szerencse rám mosolygott. Szinte már látom magam előtt hajdani falum, családom, első és rá következő generációkból kikerülő hű harcostársaimat, csodálatos asszonyokat, akikkel megosztottam az alvóhelyem és a még a világ dolgairól mit sem tudó gyermekeimet, miközben lassan elrévedő tekintettel elsétálok Bane mellett. Végül sóhajtások kíséretében visszatérek a szinte hihetetlen módon elillanó valóság nyomott létsíkjába.
– Az eszmémnek, a Ligának, örökségemnek azonban halálomat követően is tovább kell élnie bármi áron! Hiszen az emberiségnek mindig is szüksége lesz olyan vezetőkre, akik mocsokba mártják kezüket, hogy mindenki másnak ne kelljen! – nehézkes léptekkel távolodok egyre messzebbre a férfitól, amíg el nem érem a félhomályban úszó helyiség magas kőajtóit – Nem merül számomra feledésbe halálom pillanatáig, amit tettél a múltban, teszel a jelenben és tenni fogsz a jövőben a lányomért. Nemcsak saját szülőanyja adott neki életet, hanem te is, amikor érte kockáztattad a sajátod. Ugyan kérlek, jobban szereted őt, mint a vér szerinti, igaz apja, és tudom már azt is régóta, hogy ő viszonozza eme érzelmeidet! Ettől viszont te még mindig annak a romlottságnak a megtestesítője maradsz, ami ellen harcosok ezrei, köztük én, örömteli és békés földi létezésük lehetőségét áldozták fel örökre! Te egy homályba vesző szörny vagy, egy emberiség felé magasodó sötét árny, aki veszélyt jelent minden civilizációs vívmányra, tudásra, értékre és életre! Nem maradhatsz itt köztünk, az otthonomban, Talia mellett! – mély levegőt veszek, majd közlöm régóta érlelődött akaratom a tömeggyilkossal – Ma elhagyod Nanda Parbatot és a világ lakott részeitől elzárt helyre önkéntes száműzetésbe vonulsz, ahol remeteként fogod leélni hátralévő napjaid, hónapjaidat, évedeit. Soha többé nem beszélsz a lányommal, de még csak nem is láthatod őt. Ellenkező esetben megmutathatom neked mi is az igazi szenvedés...

#5•• Re: Nanda Parbat - a Démonok feje előtt Kedd Jún. 09, 2015 1:50 pm

to Ra's al Ghul

- Azt senki sem kerülheti el. Előbb-utóbb mindenkit utolér az árnyéka. – mondom egyetértőn. Nem menekülhetünk örökké a halál elől. Egyesek képesek arra, hogy kijátsszák, ezen emberek hatalmasak, erősek, olyanok, mint egy szikla a viharban, kiállják a korok csatáit és ármánykodásait, ismeretlenül vigyázzák a világot, mint egy szülő, gondoskodnak róla és felnevelik. – Miért mondja ezt mind el nekem? Az őrsége még évtizedek múlva is tartani fog. – aztán mint minden nagy embernek, neki is örököst kell majd választania, aki minden bizonnyal a lánya lesz, Talia. Nem ismerem a terveit, nem is kell, hogy ismerjem őket, elég csak elfogadnom, elvégre ez a feladatom.
- Örököst kell választania. Olyat, aki… méltó rá, aki tovább gyarapítja. A lánya… - a lánya méltó rá, Talia erős és okos, számító, igazi stratéga, és nagyot hibázik az, aki lenézi őt, mert nő. A meglepetés ereje van vele, és mindaz, amit a Ligánál eltöltött évek alatt tanult. Az pedig nem kevés dolog. Eleinte csak némán hallgatom a szavait, de mikor rátér arra, ami miatt idehívatott… teszek pár lépést felé, de megállok félúton és dühösen pillantok rá, pillanatokon át csak nézem őt még mielőtt megszólalnék. – Azt hiszi félek a szenvedéstől? Hogy van még olyan dolog a világon, ami fájdalmat okozhatna? – nézek rá. A sötétbe burkolózik, mint valami árny, mintha félne. Tőlem félne? – Felemelt, most pedig letaszít? Mi értelme volt mindannak, amit tett, ha most csak úgy eldob? – miért tette? Ez volt a terve? Talán csak Talia miatt volt az egész? – mindent megtettem, amit mondott, úgy cselekedtem, ahogy kívánta,és most csak úgy eldob? Kitaszít? – Szörnynek tart? Ha így fél, hogy veszélyt jelentek a kis… birodalmára, miért tanított? Miért nem hagyott odalent megrohadni? – talán még ő sem tudja, talán csak tudni akarja, keresi a válaszokat, de még ő sem tudja megmondani az okát annak, hogy miért gyűlöl engem ennyire, hogy csak így kitaszít. – Helyette erőt adott, célt, most pedig mindezt elvenné tőlem? Miért hiszi, hogy hagyni fogom? – miért hiszi, hogy nem harcolok tovább, hogy csak úgy elmegyek a világ végére és csendben meghalok? Ha azt hiszi, hogy így teszek, akkor nem ismer, és ha nem ismer, akkor megfogja lepni majd mindaz amit tenni fogok.

Szavak száma || megjegyzés || Valami by valaki || ©

#6•• Re: Nanda Parbat - a Démonok feje előtt Szer. Jún. 10, 2015 9:38 pm

Ra's al Ghul to Bane

Mély levegőt veszek magamhoz. Továbbra is a férfinak háttal szobrozok a kijárat előtt, miközben végighallgatom az erőszakos, viszont várható válaszreakcióját a helyiség túlsó feléről. Felsóhajtok, ezzel jelezve számára rosszalló csalódottságom, majd szembefordulok fenyegető alakjával, de még mindig előszeretettel a félhomály álcájába burkolózok. E fentebb leírt eseménysor végbemenetelét követően szinte azonnal megérzem a levegőt megmérgező tiszta düh kábító és másnak talán félelmet keltő szagát.
– Egyáltalán lehet bármiféle fogalmad arról, mi az valódi szenvedés, ha soha nem élted át személyesen? Nekem, természetesen, van. Ezért ki kell ábrándítsalak: a tudatlanság sem képes megvédeni ama sorstól, amely neked hívatót, ha napnyugtáig nem hagyod el az otthonom! – lépek előre, régi szokásomhoz híven, alázatosságot-tiszteletet parancsolóan. Csupán most, néhány méternyi távolságra tőle, eszmélek rá, ez a pokolfajzat, talán olyannyira őrült, hogy birodalmam közepén is képes lenne, puszta öklét kizárólagos fegyvereként használva, a Démonok fejére támadni – Az ember nem akkor érzi a legerősebb valódi fájdalmat, amikor más halandók, illetve a természet csapásai megtörik a testét, hanem akkor, amikor a lelkét zúzzák szét! Ez az a gyötrelem, amit a gyász, a bosszúvágy, a tehetetlenség érzése táplál szakadatlanul az utolsó ítélet napjáig! Ez tett sok-sok generációval ezelőtt azzá a Ra’s al Ghullá, aki mind a mai napig nem felejtett el semmit! – tartok egy rövid szünetet, majd felemelem kezem a magas kőkapu felé mutatva.
– Távozz, vagy Talia fogja élete hátralevő részében a te elviselhetetlen kínjaid súlyát a hátán cipelni! Ha maradsz bizonyítod, hogy a földi poklod legmélyebb bugyraiban kellett volna megrohadnod már jó ideje, ha távozol igazolod, hogy az elmúlt értékes éveimet nem pazaroltam feleslegesen rád! Ma ugyanis többé válhatsz, mint bármi más azon lehetőségek közül, ami eléd tárulkozott fogantatásod pillanatában! Egynek születtél a sok névtelen mészáros közé, mégis hősé lehetsz, a lányom hősévé! Emiatt emeltelek fel, szintén emiatt pedig nem hajítalak el! – látom a férfi tekintetének rejtelmeiben, hogy észérveim nem igazán gyakoroltak rá túl nagy hatást a rezzenéstelen arcom mögé eltemetett belső énem meglepetésére. Az átrendező gondolati háborúban gyorsan rádöbbenek arra, hogy a válságossá váló helyzet feloldásához új, kétesélyes frontot kell nyitnom valahol mihamarabb. Felsőbbrendűség érzését keltő mozdulataimat ezúttal mellőzve előlépek az Árnyak Birodalmából és leengedem vállamról hosszú földig élő smaragdzöld palástom – Illetve előtted állhat még egy harmadik lehetőség is: megölsz ma engem és átveszed a helyem holnap Talia oldalán az örökségem élé!

to Ra's al Ghul

- És ha téved? Ha ez egyszer túl nagy fába vágta a fejszéjét? – hagyott megnőni, túlnőni bárkin, mi van ha már nem tudja meggátolni ezt, ha az árnyékom itt marad, mert nem tudja elvenni tőlem azt, amit már megadott. A hatalmat, a tudást, az erőt… ezeket nem veheti csak úgy el egyik napról a másikra. - Ha a sorsom nem az, amit maga mondd, akkor mit tesz? Honnan tudhatná, hogy mi a sorsom? – erős, elismerem, de nem mindent tudó, és nem érthet meg mindent és mindenkit, ahogy engem se. A sorsomat nem láthatja előre, csak ha az úgy nem dönt, hogy felfedi magát előtte. - A lelkem akarja? Megakarja törni? Nem tudja. Kit gyászolnék? Miért éreznék fájdalmat? Téved, ha azt hiszi, hogy jobb, mint én. Azt mondja szörny vagyok, de semmiben sem különbözik , mint én. – tükröt tartok elé, és úgy tűnik megijed a tükörképétől. Ez lenne hát a vég? Nem hinném.
- Hát így állunk. A lányát büntetné a saját gyengesége miatt. Hány embert akar még elveszteni? Hány ellenséget akar még szerezni? – csak gyűlnek és gyűlnek, nem fél attól, hogy egy nap majd nem a trónon, hanem a földön fogja magát találni? Hogy egy ellensége a kardját mártotta a szívébe? - Maga csak fél. Nem a lányáért tette, és teszi ezt most. Csak azért, mert emlékeztettem arra a helyre, amely a maga kudarcát jelentette. A helyet, ahol a Ra’s l Ghul nem tudta megvédeni a feleségét és a gyermekét. Cserben hagyta őket, nem igaz? – ezt látja ha rám néz, nem a lányáért teszi, nem ilyen, ezt Talia is pontosan tudja. Minden tettének oka van, de ez most… egyszerűen csak nem bír rám nézni, mert a kudarcát látja,a poklot, ahol valaki másnak kellett a lányát megvédenie. – Nem ölöm meg. Azt akarom, hogy lássa amit tenni fogok. Én megteszem azt, amit maga nem tudott. – én megmérgezem az embereket, de nem a testüket, a lelküket. Reménnyel fogom őket eltölteni, majd elveszem tőlük, összetöröm őket, és elpusztítom mindegyiket.

[/color]

#8•• Re: Nanda Parbat - a Démonok feje előtt Pént. Jún. 19, 2015 7:03 pm

Ra's al Ghul to Bane

– Néha ugyan tényleg alábecsülöm egyes emberek képességeit, de már több tucat emberöltőnyi idő óta nem tévedtem semmiféle ügyben, és nem is most tervezem felvenni ezt a szokást! – vágok vissza kissé már elvesztve a fejem a bűn szagától bűzlő alaknak, mihelyt a már köztünk lévő távolság alig két méternyi apad. El kell fogadnom, hogy ezt a csatát észérvekkel és fenyegetőzésekkel nem igen tudom megnyerni, így hát kénytelen leszek erővel visszalökni oda Bane-t, ahonnan kiemeltem. Az természetesen más kérdés hány darabban fog leérkezni a pokol legmélyebb bugyraiba – Attól a pillanattól kezdve, amint értelmet adtam értéktelen életednek a sorsod az én kezembe került az idők végezetéig! Ez vitathatatlan tény! Igen, talán harcolhatsz ellene, viszont szinte bizonyosan állíthatom, veszteni fogsz! Ez a világ rendje!
Beszélgetőpartneremet is talán meglepő harsány röhögésben török ki az imént adott válaszának reakciójaként. Ezen az estén ez az első igazi érzelem, amely kiül az arcomra. Ez a férfi az elmúlt években, amit mellettem töltött, igazából talán semmit nem tanult vagy legalábbis vakként tengette mindennapjait.
– Ugyan jó ember nem vagyok, de a magadban rejlő szörnyet mégse bennem kellene keresned – tartok egy kis szünetet – Kiábrándítsalak? A lányom élete számomra nem több, mint egy eszköz a magasztosabb célunk elérésében, mit te most próbálsz tönkretenni. Ha hozzád hasonlóan ezt nem érti meg Talia, akkor soha nem is volt méltó a dicső örökségemre! Gondolj bele, most is százak, ezrek vannak világszerte, akik bármelyik pillanatban a kiváltságos helyére lépnének mindenüket feláldozva! Valakit csak fogok találni erre magasztos pozícióra, amennyiben eldob érted mindent! – jobb felső végtagomat szépen lassan ráhelyezem ismét nem kevés próbát kiállt görbített szablyámra – Elismerem, van mitől félni valóm, viszont sok-sok éve már megtanultam, hogy lehet a félelmet saját démonaink ellen fordítani. Elismerem hibáztam, bár nem akkor, amikor a családomat veszni hagytam, hanem akkor, amikor téged felemeltek a pokolból. Ez életem egyik legnagyobb hibája lett! Veszélybe sodortam mindent, amit századokig építettem!
Csend van hosszú kellemetlen másodperceken keresztül. Végül az előbukkanó edzett acél zaja töri meg az óráknak tűnő nyugalmi állapotot.
– Hagyd el, ha Talia úgy kívánja, akkor vele együtt az otthonomat örökre! Soha ne térj vissza, soha ne nézz vissza, és legfőképpen soha többé ne áll az utamba! Ellenkező esetben garantálom, hogy eme penge kegyelméért imádkozz életnek nevezett szenvedésed hátralévő idejében!

Hello, Darling! You can call me **Ajánlott tartalom**