A külsőmről talán nem nagyon kell beszélnem, hiszen itt vagyok, és remélem mindenkinek jó a szeme ahhoz, hogy lásson. Ami a belsőmet illeti, sokkal összetettebb mint azt első ránézésre rólam bárki is gondolná. Mondhatnám, hogy nehéz gyerekkorom volt, apámat még kislány koromban lecsukták mert rajtakapták adócsaláson, anyám pedig onnantól kezdve összeállt minden egyes gazdag pasassal, hogy el tudjon tartani. Vagy mondhatnám, hogy egy gyermekotthonban nőttem fel, ott is születtem, imádtam falni a könyveket, de mikor kikerültem onnan kénytelen voltam a testem árulásából megélni. De vajon melyik lehet az igaz? Valójában egyik sem. Igazából a jellememet én magam formáltam, nem sok köze volt hozzá, az amúgy egész kellemes gyerekkoromnak. Ha azt mondom, hogy ravasz vagyok, és igen jó a logikám akkor talán kicsit keveset is mondok. Szeretek az emberek előtt járni néhány lépéssel és figyelni, ahogyan újra meg újra elbuknak. Imádom, a halandók szenvedését, ez felderíti sötét lelkemet. Egyetlen olyan ember létezik ezen a földön, aki iránt talán érzek is valamit, és az Patrick. A férfi, aki mindig mellettem volt, fiatal korom óta, és aki halálosan szerelmes belém, elmondása szerint. Én őszintén nem tudom megmondani, mit is érzek valójában. Hogy ez szerelem-e vagy puszta ragaszkodás? Nehéz kérdés.

Az ágyamban feküdtem, egyedül voltam, tudtam, hogy nincsen ott mellettem, hiszen tegnap este el kellett mennie. Félő volt, hogy elkapják, nem volt választása, mégsem akartam, hogy itt hagyjon, magamban. Így egymagam voltam, nem akartam társaságot az is igaz, csak hiányzott a jelenléte. Sosem voltam kibékülve az emberekkel, ő mégis olyan volt nekem, mint egy támasz, egy kapaszkodó, aki mindig ott volt, ha menekülni akartam valahonnan. Őszintén sosem tudtam volna megmondani, hogy szeretem-e, vagy csak megszoktam, hogy nem tudom levakarni, de hiányzott. Az, hogy mellettem szuszogjon reggelente, az, hogy átölelje a vállamat, és az, hogy folyamatosan elárasszon a kérdéseivel.
Patrick, a vőlegényem, most nincs itt, elment, mert menekülnie kellett a törvény elől, miattam. Azért, mert én el akarom érni az igazi célomat, és meg akarom ölni őt, az éjszaka hősét, akit mindenki csak úgy ismer Batman, a denevér. Mekkora kamu név ez, egy hősnek. Véget akarok vetni ennek az egésznek, hogy a város folyton folyvást csak menekül valami ellen, mert ez a fekete emlős, egyfolytában megment mindenkit. Ez így nem igazságos. Ha nem lennének gonoszok, akkor nem létezne jó. Be fogom fejezni, amit az apám egykor, annak idején elkezdett, és egyúttal bosszút állok a haláláért.
Szóval egymagam voltam, Patrcik valahol, az Arab félszigeten bujkált, egy csapat jól kiképzett katonával, akik a családom emberei voltak. Mindent megtettem azért, hogy legalább őt biztonságban tudjam, hiszen rám nem gyanakszik senki. Eddig, és igazából nem is fog, mert ahhoz túl jól játszom a szerepemet. És nem is fogok belőle kizökkenni, tulajdonképpen ezért jó az, ha az embernek nincsenek hozzátartozói, akikhez kötődhet, ha nem kötődik senkihez, és nem tudják a személyekkel zsarolni. Így nem jöhet közbe semmi ziccer, semmi probléma, csak a tények állnak mellettünk, és senki más. Nincs vészhelyzet. És nem is akarok ilyen lehetőségeket teremteni magamnak, azért van az, hogy már hat éve járok jegyben Patrcikkal, de még mindig nem tervezek esküvőt. Az első a bosszú, s csak a második a magánélet.