what are you doing?

A tegnapi nap egészen húzósra sikerült, nem nagyon értem, hogy is sikerült végül túlélni. Sosem hittem volna, hogy egyszer embereket fogok menteni, megállítani rablókat és védeni a várost. Pont én... ez a helyzet egészen viccesre sikerült, hiszen nem én nekem kellene ilyennek lennem, amikor az apám Azarath legnagyobb démona és mindenkit megakar ölni a földön, illetve rabszolgájává tenni, és azt is akarja, hogy én legyek utána a vezető. Sosem akartam a helyére lépni, most sem akarok, nem vagyok rossz, akkor sem, ha olyan vér csörgedezik az ereimben, mint apámnak. Sosem leszek, olyan, amilyen ő, ennek nem egyszer hangot is adtam, ami miatt megutálhatott volna és leállhatna a dologgal, de nem teszi. Én vagyok az aki, el tudná őt vezetni a földre, és segíthetne neki leigázni mindenkit. Ilyennek kellene lennem, igen, tudom jól, de eszem ágában sincs ilyennek lennem. Nem vagyok kedves sem, soha nem is voltam az, de gonosz sem vagyok, inkább maradok olyan különc amilyen. Lehet emiatt utálni, vagy kedvelni, nagyon nem tud érdekelni, és nem azért mert nem mondják a szemembe, vagy nem mondják ki, miatt nem tudom. Egyáltalan nem emiatt. Tudom, hogy ki mit érez az én közelemben, de nem szokott érdekelni, a közömbösség egészen jól megy nekem, és el is hihető. Nem vagyok érzéketlen, néha tudok érezni dolgokat, nem csak az átérzés segítségével, ez az egy dolog megy nekem. Na meg a repülés. Minden máshoz egészen jól értek.
Este sok mindent nem is csináltam egy zuhanyon, meg egy kis vacsorán kívül mást nem is csináltam, de ahogy észrevettem senki sem. Mind annyira fáradtak voltunk, hogy már mást nem is akartunk, csak aludni. Szépen el is nyomott az álom, ahogy letettem a fejemet, és utána már nem is volt semmi fontos, csak az, hogy végre nyugovóra térhessünk. Én nem álmodtam, nem szoktam, most sem álmodtam, de jól aludtam az biztos. Csak a reggeli ébresztő nem tetszik, mert a nyitott ablak miatt a függönyt megfújja a szél, így minden napfény bejut. Utálom, így morgolódva csapom be az ablakot, helyezem a függönyt a helyére és rántom a fejemre a takarót egyetlen kis kézmozdulattal. Nem szeretem emiatt a reggelt, inkább leszek csendben magamban távol a napfénytől a sötétben. De vissza már nem tudok aludni, el kellett cseszni ezzel a reggelemet, annyira jó. Egy nagy vállrándítással mászok ki az ágyból, hogy feladhassam végre ezt az alvás dolgot, és felöltözzek. Vagyis inkább át, mert ugye pizsamám is van, ráadásul rajtam, szóval le kell cserélni. Nem látja senki olyan, aki miatt nem mehetnék ki abban, de jobb szeretek normálisban lenni, amit már mindenki megszokott rajtam, hogy aztán ne nyaggassan azzal, hogy nem is mindig vagyok olyan rossz, miért nem vagyok lazább, és ilyenek. Ezt nem szeretem.
Kivánszorgok a konyhába Cyborg még kóvályog kint, látom, ahogy ide-oda sétálgat, és azt magyarázza, hogy felfogja riasztani Gézengúzt, senki se rontsa el az ő meglepetését. Eszem ágában sincs a szobája felé se menni, szerintem onnan erősebb szagok jönnek, ki, mint egy állatkertből. Arról nem is beszélve, hogy biztosan kupi is van ott, szerintem havonta egyszer ha kitakarít. Mindegy nem az én dolgom, annyira pedig nem is érdekel, hogy ezen morfondírozzak, amíg a teámat keresem.  Megint eldugta valaki, szóval kereshetem meg rendesen, és ez időbe telik, de ahhoz képest egészen hamar megtalálom. Az ébresztőt még a konyhában is hallani, majd azt, ahogy Cyborg nevet Gar reakcióján. Istenem, mint az óvodások, komolyan... agybajt lehet tőlük kapni sokszor, és ez nem jó értelemben van. Ezekben a gondolatokban teljesen elmerülök és abban, hogy úgy keverem el a cukrot, meg a mézet a teámban, hogy a kanálhoz sem nyúlok. Mindez szép és jó, de érzem, hogy valaki van mögöttem, de még nem reagálok rá, nem zavar, nincs a közvetlen közelemben, egészen addig, míg hirtelen nem jelenik meg valaki mögöttem majd a fülembe motyog. A kanalat elereszten, teljesen nyugodt vagyok, csak veszek egy mély levegőt, reagálni még nem akarok.
- Jobb volt míg nem jelentél meg. - hangom közömbös, mint mindig mukor ez a Zöld lény megjelenik a közelemben, vagy, csak hozzám szól. Muszáj közömbösnek lennem, mert ha nem az lennék akkor csak két véglet van. Vagy kivágom az ablakon pillanatok alatt, vagy olyan reakciókat kapna, amilyeneket Csillagfény szokott csinálni. Van nekem szelíd kislányos énem is, de igyekszem ezt elrejteni, a nagyon bunkót, meg nem neki tartogatom, de aztán a végén lehet mégis rajta fogom levezetni ezt. Érzem, hogy dől felém, tennék is ellene, de ő már meg is kapaszkodik, én pedig abban a pillanatban fordulok 180 fokot, hogy szembe legyek vele, és így mondhassam el neki a tervet.
- Most vagy arrébb mész, és nem mászol bele a személyes terembe, vagy én teszlek arrébb, de akkor már most növessz szárnyakat Gar. - szépen levezetem neki, hogy mi lesz, és hangom is azt jelzi, hogy ez bizony így lesz, a szemeimben mégis van valami, ami ennek az ellenkezőjére utal. Csak akkor rakom ki az ajtón, hogyha tudom, hovy baja nem esik, ennyire gonosz nem vagyok.