Barátságos, kedves mindenkivel, és mindenkiben képes meglátni a jót, bár vannak olyan személyek akik szerinte gyakran megérdemlik az igazságosztást, és ilyenkor egy-két sor agymosást kaphatnak is tőle. Elsőre talán egy átlagos, aranyos kissrácnak tűnhet, hiszen folyamatosan pörög, izeg-mozog, és mosolyog. A barátgyűjtés mellett az ellenfélgyűjtés is néha egész szép számban megy neki, hiszen a szája nagy, és gyakran nem tudja hol a határ. Ha valaki egy kicsit is felhúzza, akkor hamar elveszti a fejét, és megpróbálja a célpontját minél előbb a betonba küldeni vagy testileg, vagy lelkileg. A ritka pillanatok egyike, hogy nincs jó kedvében, pedig néha ennek is meg kell történnie. Ilyenkor a színes, pompázó világ az ő szemében szürke, komor rémálommá változik át, és elég sok ösztönzés után vált újra vissza szivárványsrácba. Szeret zenélni, olvasni, és nagyon sokat aludni. Imádja az édességeket, főleg a csokoládét, a gumicukrot, és a nyalókát.

Azt hiszem éppen az éjszakai műszakomból sétáltam hazafelé, amikor megtörtént az az eset, amire Te a legjobban kíváncsi lehetsz most. Ugyan, ne is tagadd. Az érdekel legjobban, hogy hogyan is lettem szuperhős, és hogyan tettem szert az univerzum leghatalmasabb fegyverére. Nem kell szégyellni, engem is csak ez érdekelne. Nos, kezdjünk is bele. Igen tudom, elég cikisen fog hangzani, de az éjszakai műszak, az pincérkedés volt. Ha nem történt volna meg az ami, akkor ugyanolyan szürke hétköznapjaim lennének, mint bárki másnak. Persze sajnos az egóm nem hagyja, hogy ki mondjam, hogy a gyűrű nélkül „unalmas” lennék. Ez egyáltalán nincs így! Igenis jól nézek ki, és.. ohh, megint eltértem a tárgyról. Sebaj, most már tényleg belekezdek. Tehát éjszaka sétáltam az utcai lámpák által világított tereken, és azt hiszem éppen a park mellett sétáltam el, amikor feltűnt, hogy a játszótéren nem jó a világítás, de mégis fénylik ott valami. Nem tudtam miért, de ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy utánajárjak, még akkor is, ha a műszakom után már alig tudtam járni a lábamon. Ahogyan közelebb értem, feltűnt, hogy a fény zöld színű, és az egyik bokor mögül világít. A kezembe vettem az étteremből ellopott késemet (jól van na, jól nézett ki, na meg a mai világban nem lehet tudni), és óvatosan a világító tárgy felé közeledtem. Közelről már teljesen kirajzolódott előttem a zölden világító gyűrű, mely minél közelebb értem hozzá, annál jobban hívogatott. Éreztem a szívemben, és az elmémben egyfajta lüktetést, mely folyamatosan azt szajkózta, hogy érintsem meg a bizarr fényt bocsájtó ékszert. Egy idő után már nem tudtam ellenállni a hívogatásnak, és félredobva a „fegyveremet”, megérintettem a gyűrűt. A fény azon nyomban kialudt, én meg persze azt hittem, hogy elrontottam valamit, de nem így volt. Amint felhúztam az ujjamra, egy különös zöld aura vonta be a testemet, a szemem zölden kezdett világítani, s a gyűrű az előbbinél még erőteljesebben vakította el a nézőközönségét, avagy engem. Az izmaim megerősödtek, a testemben egy furcsa vibrálást kezdtem érezni, és hirtelen az egész világ másnak tűnt. Mivel elég ijesztő volt az esemény, ezért megpróbáltam levenni az ujjamról a gyűrűt, ám ez egy másik folyamatot indított be. Képek villantak be az elmémbe, s egy hang kommentálta a látottakat. Egy hang, mely elmesélte a gyűrűk történetét, s hogy miért is reagált így rám ez a tárgy, ahogy. A gyűrűket egy öreg fószer lopta el az előző tulajdonosaiktól, hogy beteljesítse a saját vallásának próféciáját, és eljuttathassa a kilenc kiválasztotthoz a „fegyvereiket”. Ha ez megtörténne, akkor megalakulhatna egy olyan rend a kilenc „lámpás” között, mely elősegítené a világot a folyamában. Ez persze cseppet sem olyan könnyű, mint hangzik, hiszen az öreg férfi balesetet szenvedett az űrben, s mielőtt odaadhatta volna a gyűrűket a kiválasztottaknak meghalt, és a gyűrűk is szétszóródtak a városban, és az országban. Az üzenetben megbízott, hogy gyűjtsem össze az erőgyűrűket, és keressem meg a kiválasztottakat, hogy megakadályozzam a káoszt, amelyet az okozhat, ha az erőgyűrűk rossz kezekbe kerülnének. Így lettem hát „szuperhős”, és így kaptam meg a sok száz szuperember mellett a világ megmentésének a feladatát. Persze egy bizonyos szinten én is a saját érdekeimet nézem, de nem fogom cserbenhagyni az öreg utolsó kívánságát, amit a Zöld Erőgyűrű használójára, avagy rám bízott. A gyűrűből azóta mindennap kaptam az információkat, és folyamatosan tanulnom kellett a gyűrűkről, és az általuk képviselt érzelmekről és képességekről. Nem sokkal az eset után a legjobb barátnőmmel, Lilith-el nekiláttunk a gyűrűk keresésének, aminek következtében ő róla is kiderült, hogy kiválasztott, s a Zafírcsillag erőgyűrűnek az örököse. Innentől kezdve napról napra együtt edzettünk és erősödtünk, na meg persze a hétköznapi feladatainkat is próbáltuk e mellett ellátni, bár ez talán egy szuperhős számára még nehezebb is, mint a világ megmentése.. nemde?