Ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.  ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.  ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.  ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.  ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet. ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.  ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.  ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.  ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.   ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.  ide jön a jellemzés, törekedj arra, hogy rendesen megismerjük a karakteredet.

Rao vöröslő fénye vakítóan csillant meg pengémen, miközben apám egy újabb támadásának elhárításával próbálkoztam meg és a kristályokból kivájt teremben csak úgy visszhangzott a pengék találkozásának félreismerhetetlen hangja. Bár egy olyan fejlett fajnál, mint a miénk már ritkán használnak ilyesfajta régimódi fegyvereket és a legtöbb katonát manapság már csak a modern fegyverek használatára tanítják ki, elvégre kevés terepen találkozhatnak kardot használó ellenséggel.
Na persze nekem nincs ilyen szerencsém, elvégre az én apám Zod, Kripton és talán a 28 galaxis egyik legnagyobb harcosa, aki sohasem engedné meg a lányának, hogy bármiféle fegyvertípus vagy harcmodor ellen védtelen legyen valaha is az élete során. Hat éves korom óta szinte minden egyes napon még Rao felkelése előtt a küzdőteremben kezdünk, és csak ezután jöhet a többi kötelességem. Apám vasszigorral nevelt engem mióta szeretett anyám és öcsém életüket vesztették évekkel ezelőtt.
Kandor pusztulása nem csupán apámban hagyott nyomokat, de bennem is. Régebben, míg anyám is itt volt velünk addig egy igazán életvidámnak mondható lány voltam, de amióta ő elment attól kezdve már csak egyetlen cél lebegett a szemem előtt, mégpedig hogy apámat büszkévé tegyem.
Természetesen ez sosem volt egyszerű, de mióta megismerte Faorát, aki mondhatjuk úgy, hogy a nevelőanyám lett, hát azóta egyre jobban kivetkőzik magából. Egyre kevésbé ismerek rá, és talán egyszer majd eljön az a nap, amikor hiába nézek apám szívmelengető szemeibe, mert amit ott találok addigra talán már túlságosan is idegen lesz a számomra.
De nincs időm elmélkedni ezen tovább, mert éles fájdalom nyilall a bal karomba, ahogy apám kihasználva pillanatnyi eltöprengésemet újra megvágja a karomat. Hát igen, apám sosem finomkodott a katonáival, ha kiképzésről volt szó így hát velem se tette soha. A mai reggelen ez volt a negyedik seb, amit apámtól kaptam, míg ő az egész hónapban csupán egyetlen apró vágást kapott a vállára tőlem.
Bár kezdem úgy érezni, hogy az is csak azért sikerülhetett, mert ő így akarta. Hiába, bár a népem körében még fiatal korom ellenére is remek harcosnak számítok, de apámat még akkor se tudnám legyőzni, ha az életem múlna rajta. Nem csupán az, hogy több a tapasztalata az ilyesfajta harcok terén, de lényegében ő tanított meg a harc minden kis trükkjére, így hát nem csoda, ha ellene nem válnak be ezek.
A harcok még közel fél óráig folytatódnak, mígnem végül apám ismételten térdre kényszerít egy váratlan támadásával, én pedig végül megadom magam. Feleslegesnek tartom újabb sérülések beszerzését ma, így inkább a megadás útját választom. Apám mindig is azt mondogatta, hogy szégyen, ha valaki a Zod házból megadja magát egy harcban az ellenfélnek, de hát a saját apámat csak nem fogom megölni egy egyszerű gyakorlatozás közben, főleg, hogy valószínűleg nem is menne. Még nem, de talán majd egyszer igen.
De ahelyett hogy ismét azt a megvető pillantást kapnám - amelyet oly sokszor volt szerencsém mostanában megtapasztalni - apám csupán felém nyújtja a karját, hogy belé kapaszkodva felállhassak és amikor egy pillanatra eközben ránézek az arcára újra azt az embert láttam, aki évekkel ezelőtt elvesztetem.
- Echo, leányom, fontos dologról kell ma itt beszélnünk, így kérlek hallgass figyelmesen végig.
Kezdi el a mondandóját, míg végül apám karját elengedve magamtól megállok a két lábamon. Az első mondata után egy pár másodpercre megáll a szavaival, de csak annyi időre, míg sikeresen szemkontaktust teremt velem, hogy teljesen bizonyos lehessen abban, hogy figyelek a szavaira.
- Mint ahogy tudhatod, a tanács, amely népünket vezeti, kezdi elveszíteni hatalmát és egyre kevésbé lesz alkalmas népünk vezetésére. Hamarosan eljön az ideje, hogy egy új vezető vegye át a helyüket, olyan, aki valóban alkalmas a népünk vezetésére, olyasvalaki, mint én.
Bár szótlanul hallgattam végig az egészet, de bármennyire is erőlködtem mégsem sikerült megállítani az arcomra kiülő meglepődöttséget. Tisztában voltam vele, hogy apám kapcsolata a tanáccsal egyre rosszabb és rosszabb lett az évek során, de azt sosem hittem volna, hogy ilyesmire képes lenne, elvégre egész életemben azt tanította nekem, hogy legnagyobb erényünk a népünkhöz kötődő megrendíthetetlen hűség. Erre pedig most ő akar elkövetni árulást, nem csak a tanács ellen, de a népünk ellen is, elvégre még én is tisztában voltam azzal, hogy ha ő ezt meglépi, akkor a népünk két részre szakad.
- Az egyetlen kérdés csupán leányom, hogy te vajon mellém állsz e? Büszke lennék arra, ha a lányommal karöltve harcolhatnék, úgy ahogy még eddig soha nem volt lehetőségünk. Vált vállnak vetve, egymás életét védelmezve.
Bár kívülről nézve tartottam magamban a lelket, de odabent a kis szívecskémben igazi felfordulás volt, mert énem két része küzdött egymás ellen, az amelyik kriptonhoz és a tanácshoz volt teljes mértékben hűséges és az amelyik az apámhoz. E kettő eddig tökéletes szimbiózisban élt egymással, de most életre-halálra szóló harcot vívtak az elmém feletti irányításért.
- Igen, apám. Az életem a tiéd.
Ejtettem ki a szavakat egy percnyi csend után, bár a szavaim nem teljesen tükrözték valódi válaszom. Zod, az apám, az egyetlen rokonom, akit még az életemnél is jobban szeretek, de ez sem elég ok arra, hogy mellé álljak. Csak egyetlen megoldást látok magam előtt: mégpedig azt, hogy amint sikerül apámtól egy kicsit elszabadulni megkeresem Jor-El bácsit, mert nem hiszem, hogy más tudna ebben segíteni. De akár sikerül megállítani apámat akár nem, annyi biztos, hogy nekem már nincs helyem itt. Amint lehetőségem nyílik rá, elhagyom kriptont, és soha többé nem térek vissza.