Azt, mondják az alma nem esik messze a fájától. A jellemem nagy részét szüleimtől örököltem és onnan, ahogy neveltek engem.  Jó lennék azzal, hogy a város utcáin játszom a hőst? Nem vagyok jó. Egyszerűen csak leakarom róni a bűneimet, ha kell magamat feláldozva és megszabadulva azoktól a gyilkosságoktól lopásoktól, amire rákényszerítettek és én el is követtem őket. Hibás érett alma vagyok a családom fáján és igen messzire gurultam attól a fától ahonnan jöttem.
Szóval milyen vagyok mit mondanak mások és mit látnak belőlem mások? Ez a kérdés felmerülhet, egyszerűnek látszom és megfejthetőnek. Részben igaz is, de részben igen bonyolult személyiség vagyok.
Apám nem tanított megbeszélni. Érthető okok miatt. Kevés szót tudtam, mindig is és tizennégy-öt évesen kezdtem el a beszédet elsajátítani így elég csendes és bizonytalan vagyok a beszéd terén. Annál inkább biztosabb a mozgásom és minden más is körülöttem. Szeretek táncolni jól tudok rajzolni, nem tudok írni és olvasni és nem csak azért mert nem tanítottak hanem diszgráfiás és Lexiás is lennék. Nem szeretem azt hogy ilyen vagyok. Antiszociálisnak gondolnak engem, a beszédem és a csendességem miatt. Igaz is valamennyire, mert szeretek eltűnni a sarokban és csak akkor megszólalni, amikor tényleg kell és olyankor mindenki figyel rám, mert tudják hogy előbb gondolkodok aztán beszélek vagy előbb cselekszem és aztán beszélek. Az már lényegtelen hisz ha életeket menthetek meg akkor inkább cselekszem, mint hogy elkezdjem mondani, hogyan kell életet menteni.
Ösztönből jönnek azok, amit csinálok éppen van eszem, de az a logika és észjárás is már inkább már bennem van, mint hogy gondolkodnom kellene az ellenfelem lépésein, mert már előtte járok.
Azt mondják rólam munkamániás vagyok és nem tudok leállni azzal hogy a bűnözőket és a rossz fiúkat ne kapjam el, lassan ráébredtek mellettem a többiek, hogy én egy kamikaze, öngyilkos hajlamú és merész lány vagyok. Emészt engem a bűn és hiába halnék meg a túl élésre neveltek, és ezért én a öngyilkos harci műveleteimet is túl éltem. Talán az egyik legjobb bérgyilkos lennék és apámat is lepipálnám, de én az embereket akarom meg menteni és nem vagyok a legjobb ebben a szakmában, mert már sok  embert öltem. Elé ugrok egy golyónak, ha azzal megmenthetem másnak az életét, de szerencsétlen vagyok, mert túl élem azt a lövést. Hány meg hány seb van a testemen, hányszor varrtak össze és még mindig... élek... csendben dolgozva és a halálomat várva, hogy egy jó emberért feláldozzam magam és megkapjam a feloldozás a bűneim miatt.

Hajnalban kidőltem otthon a saját kemény, de annál kényelmesebb ágyamba. Nehéz éjszaka volt, talán nem volt annyira nehéz, legalább Tim is ott volt mellettem és szórakoztatott engem út közben. Ahogy az ágyba bedőltem, nem feküdtem, hanem dőltem. Éreztem, hogy egyik zúzódás jobban fáj, mint a másik pedig lekezeltem és bekentem. Megtűröm a fájdalmat ennél rosszabbnál se sírtam két lőtt golyós sebet is túl lehet élni. sírás nélkül. Lecsukódtak szemeim… Tényleg ennyire fáradt lennék?
Valahol messze a távol múltba ébredtem. Egy kedves emléknél egy kedves esetnél, mikor, még a szavaknak nem volt olyan jelentésük számomra, mint amennyire most.
Barbara szólt hozzám és kérdezett dolgokat tőlem. A testtartásból, a mozgásából, a mimikájából és a hanglejtéséből tudtam mit akar. Lerajzoltam egy jegyet az apám jelét és akkor döbbent rá ki vagyok Barbara.
– Te Cain, lánya vagy? – egy hitetlenkedő arcot láttam magam előtt. Pedig igen az apám vér szerinti lánya vagyok. Annak a Cain lánya, aki az Árnyak ligájának a legjobb harcosa, Ra’s al Ghul egy első számú bérgyilkosnak gyermekét látta maga előtt és még valami mást is látott bennem azt, aki sok éven keresztül maga mellett tartott és tanított…
Batman állt előttem szeretett és én az ökölbe szorított kezem a másik a kezem tenyerébe csattant.
– Nem beszélsz semmilyen nyelvet? – egyszerű nemleges fejrázással válaszoltam a kérdésre.  – Kivéve az erőszakot.
Ez volt a helyes válasz valahogy ez volt a az igazság, ezt tanultam meg apámtól...
– NEM ÖLÖK – Kiáltottam apámra, mikor sok-sok év után megint egy helyre kerültünk. Már rég nem öltem elkaptam a bűnözőket és összeszedtem. Gyötört engem a bűntudat, hogy valaha is ölnöm kellett...
– Állj meg, Robin! – Gyorsabb voltam mindig is Timnél nem tudott le hagyni elkaptam a vállát ezzel a fiú megállt és egy gyors lépéssel elé álltam. Tudtam, hogy haragszik rám elszúrtam, mert nem tudok vele együtt dolgozni, mivel eddig nem dogoztam csapatban. – Bocsánat.
Nem akartam, hogy haragudjon rám. Tényleg nem akartam, beleszólni és a terve is biztos nagyon jó lett volna, de én az ösztöneimre hallgattam és nem a tervekre, be vállt, de akkor is tudtam, hogy dühös rám...
– Cassie, jaj, de jó hogy látlak, akkor ma olvasunk, aztán mutass valami új trükköt is nekem. – Nézet rám lelkesen Spoiler. Egy igenlő bólintással jeleztem neki, hogy megegyeztünk. Elő vett egy könyvet a táskájából egy olyan könyvet, amit a nyolc éves gyerekek olvasnak az iskolában.
– Tessék, innen kezd. Ügyes leszel. – mondta bátorítóan rám nézve és elém tolta a könyvet az asztalon, majd végül leült mellém és rám figyelt.
– Votl… – majd újra belekezdtem a szóban. – Volt egy… resz … gye kis ma… LAC. – mondtam ki hangosan a betűket, amiket láttam semmi értelme ennek. Ránéztem a lányra, hogy jól olvastam ezt a mondatot, sejtettem valahol mélyen legbelül, hogy ő se értette igazán azt, amit felolvastam.
– Érteted mit olvastál? – kérdezte meg a szőke hajú velem egykorú Stephanie. Tudtam, hogy elrontottam és rosszul éreztem magam ez miatt. Még én sem értettem teljesen mit olvastam. De igenlően bólintottam hisz szöveg melletti képen egy malac volt egy házban és körülötte pedig farkasok.
– Malacról és farkasokról. – Hazudtam neki, de ő csak megmosolygott engem. Szóval nem erről olvastam.
– Akkor kezdjük újra. Lassan szépen, nem rohanunk. Most nem rohanunk sehova. – és újra a mondat elejére tettem a kezemet.
– Vo…lt eg…egy… sz errr… Volt egyszer – ismételtem meg a betűket újra amit eddig összeraktam. – egy kiss… lacma… ma.. lac. Volt egyszer egy kis malac. – tettem végül össze a mondatot bő két perc alatt egy kis mosoly jelent meg az arcomon. Sikerült elolvasnom. Örvendtem magamban.
– Szuper, akkor most a következő mondatot kérem. – örvendett a barátnőm a sikeres olvasásomnak, ami még mindig nagyon gyatra volt. Ránéztem a következő mondatra, ami ennél sokkal hosszabb volt. Szenvedés lesz ezt a szöveget végig olvasni. Ez a tevékenység csak fáraszt nem tudom lesz erőm valami újat mutatni neki...
Megöleltem Brucet, akit ez a tettem, mint a legtöbbször meglepet. Így fejeztem ki a hálámat a szeretettemet. A szavak nem érnek semmit sem a tettek többet érnek mindennél most is így éreztem, hogy ez a legjobb formája annak, hogy kifejezzem, mennyire szeretem őt. Aztán egy lövést hallok és meghal Batman mögöttem még egy lövés és Tim, Jason, Dick, Katherine, Barbara, Stephanie nem látom, kilőtt rájuk. Mind meghalnak, és a kezembe találom a gyilkos fegyvert. Megöltem őket. Összeomlok, térdre rogyok és a Bruce vérében áztatom a kezeimet. Nem akartam, hisz szeretem őt.
– Mindenkivel ez fog történni, megölöd őket. – Szól hozzám egy férfihang. Könnyáztatta szemeimmel felpillantok, és ott látom azokat az embereket előttem, akiket már réges-rég megöltem. Kísértenek engem.
Felriadok. Az ágy helyett a földön ébredek. Ez csak egy rossz rém álom volt, még mindig itt vagyok a Wayne birtokon és már reggel tíz óra van. Öt órát aludtam elég is volt ennyi számomra.
Felveszem a ruhámat és lemegyek a konyhába valami ennivalót vadászni. Ott találom Alferdot. Nem szereti, ha ott lábatlankodok a konyhába, de én mégis magam készítem el a reggelimet. Elmondja a napi rendemet nem is napi rend inkább a lehetőségeket, mit csinálhatok ma.
A többiek iskolában vannak, akik velem egy korúak csak én vagyok itthon tétlen. Sose léteztem sehol sem nincs személyazonosságom, miért is járnék iskolába. Megeszem a szegényes reggelimet.
– Felébredt már? – kérdezem meg Alfredot.
– Igen, Kisasszony, már bement a vállalathoz dolgozni. – Válaszol Pennyworth a maga unalmas hangján, pedig egész kedves és szeretem csak olyan furcsa álmosító hangja van, hogy néha kedvem lenne vissza aludni. Délutánig mit csináljak. Alfred szívesen segít tanulni, de az egész elkeserítő tud lenni, ha vele tanulok. Mert olyankor úgy érzem, én vagyok a legbutább itt a házban. Pedig nekem is meg van a magam esze. Szocializálódnom kellene. beszélgetni másokkal, csak én nem tudom, hogy hogyan is kell.
Alfrednak is sok a dolga így felkeresem a kedvenc sarkomat a denevér barlangba és elfoglalom magam pár harci gyakorlattal. Közben a képernyőn mennek a hírek, és az esti eseményekről beszélnek.
"Elfogtak egy tucat kábítószercsempészt a titokzatos Batgirlt látták a helyszínen." Igen ez én voltam, mosolyodom el a hír hallatán és, megint egy új küldetésen jár a fejem...